Ekkor újabb lépést hallottam a fűben, majd még egyet. Közeledtek, egyenesen felém. Ebben a pillanatban rémültem meg igazán, s halkan hátrálni kezdtem abba az irányba, amerről érkeztem. Elképzelni nem tudtam, mi járhat ott a sötétben, s igazából nem is szerettem volna megtudni. 
Folyamatosan hátráltam, s hallottam, hogy a léptek követnek. Nem osontak, határozottan tartottak felém, s ez arra ösztönzött, hogy szaporázzam a lépéseimet én is. Hátat fordítottam követőmnek, és amilyen halkan csak tudtam, szaladni kezdtem a kerítés irányába, de hamar rohanásba csapott át, mikor észrevettem, hogy üldözőm is rohan. 
     Elejtettem egy kelletlen káromkodást, és fejvesztve futottam a kerítéshez. Remegtek a kezeim és a lábaim, mikor odaértem, és alig találtam megfelelő fogást ahhoz, hogy felhúzzam magam. A léptek pedig egyre közelebb és közelebb értek, s érkezett velük valami hideg, hátborzongató fuvallat, ami a csontomig hatolt. Sírni szerettem volna és ordítani, mikor végre meg tudtam kapaszkodni, s átlendítettem magam a kerítésen. Négykézláb kúsztam arrébb, miután földet értem, s reszketve néztem vissza a vállam felett. Hallottam, hogy a kerítésen túl lelassulnak a lépések, majd teljesen elhalnak. Lélegzetemet visszafojtva vártam, hogy mikor jön utánam valaki (vagy valami), ami eddig követett, de nem történt semmi. Azt hittem, a képzeletem játszik velem, s óvatosan közelebb kúsztam a kerítéshez. A lehető legcsendesebben kerestem egy rést a deszkák között, ami elég nagy volt ahhoz, hogy átpillanthassak rajta a túloldalra. Tudni akartam, valóban van-e ott valami, ami engem üldözött, vagy csak egy erdei vad kószált arra, s rémített halálra. 
     Óvatosan megtámasztottam magam a deszkákon, s közelebb hajoltam a réshez. Szinte teljesen a földön feküdtem, ezért lehetetlennek tartottam, hogy bármi vagy bárki, aki a túloldalon van, felfedezze, hogy leskelődök. Csak egy lábra számítottam, amiről megállapíthattam, hogy ember vagy állat az üldözőm. Arcomat a kerítéshez nyomtam, s átlestem a lyukon. Sötétséget láttam, semmi különöset. Csalódott egyenesedtem vissza, mikor valami megmozdult a túloldalon. Egy pillanat erejéig megtorpantam, majd azonnal visszahajoltam a lyukhoz. Újra a sötétséget láttam, s ismételten ki akartam egyenesedni – most már azzal a céllal, hogy visszamegyek a táborba, amit most sokkal biztonságosabbnak éreztem, mint bármit – mikor karmok (vagy körmök) hátborzongató kaparását hallottam meg a kerítésen. Aztán egy tompa puffanást, és visszafogott, de határozott zihálását. Éreztem, hogy a pulzusom újra gyorsul, de nem voltam hajlandó felkelni addig, amíg nem láttam valamit. Továbbra is a túloldalt kémleltem, mikor megszűnt minden zaj, s a következő percben egy sötéten csillogó szem nézett vissza rám a résen keresztül.