Tátott szájjal bámultam rá, mintha szellemet láttam volna. Vegyük csak sorra! Különös, gonosz, minden bizonnyal természetfeletti lény ólálkodik az erdőben, különleges, világító talizmánok kerülnek elő a semmiből, amik ráadásul egyes embereket megráznak, másokat nem, emellett itt ez a pasi, aki olyan reakciót vált ki belőlem, ami egyszerűen őrjítő, és aki közli velem, hogy éppen egy szent tárgyat kattintott rá a csuklómra. Mesés! Egyszerűen fantasztikus! 
Elijah arca elképedésemet látva sem változott, ugyanolyan komoly maradt, mint előtte. Őszinteség áradt belőle, én azonban több tucat kérdést akartam a fejéhez vágni, amiből legalább egy tucat az elmeállapotáról szeretett volna többet megtudni. 
Feltenni azonban nem tudta őket, mert valami mélyről feltörő, hátborzongató moraj, recsegő és ropogó hangok töltötték be az erdőt és a hegyet. Ely a korláthoz lépett, és dühösen káromkodott egyet. Követtem tekintete vonalát. A fények, melyeket nem oly rég még teljes pompájukban láttam a távolban, fokozatosan aludtak ki. 
- Ely! Azok a fények ugye a faluhoz tartoznak? – kérdeztem, mintegy reménykedve, hogy nem a táborozókkal történik éppen valami. 
A srác megmarkolta a korlátot, majd rám nézett. Már azelőtt tudtam, mi a válasz, mielőtt kimondta volna. Visszafordítottam fejem a táborhely fényei felé. Valami sötét magába szippantotta őket.